Érzelmek? Ostobaság!
A valóságodban időrendi sorrendben zajlanak az események, egymás után történnek a változatos vagy éppen unalmas cselekvések. Minden ami a külvilágban zajlik az a Te valóságod, ami hat Rád. Azt gondolod a valóság olyan amilyen, nem tehetsz ellene semmit. Mire gondolok?
Reggelente felébredsz, és máris rosszul vagy éppen jól érzed magad. A reggeli negatív hangulatodat automatikusan társítod az éjszaka átvonult hidegfronthoz, a túl puha vagy túl kemény párnához, a párod horkolásához, vagy ahhoz hogy az éjszaka megsavanyodott tejet felkészületlenül ráöntötted a kávédra. Az esetleges jó kedvedet hozzárendeled egy jó hosszú alváshoz, egy reggeli öleléshez, a korai napsütéshez, vagy egy kedves bejegyzéshez amit valaki a legutóbbi postodhoz fűzött.
Nem csak az általad érzékelt valóságról gondolsz tudat alatt mindenfélét, hanem magadról is. Meg vagy győződve róla hogy ismered magad, mert tudod hogyan reagálsz bizonyos szituációkban. Tudod hogy mi az ami feldühít, elkeserít, nyomaszt vagy éppen jókedvre derít, felszabadít. Minden hat Rád és azt gondolod, hogy ezek a külsőségek felelősek azért ahogy érzed magad. Pedig a lényeg nem a történet, hanem az érzelmed amit közben megélsz. Míg figyelmed a külvilágon van képtelen vagy felfedezni azt aki az események viharában helytáll, aki az érzéseivel reagál, ÖNMAGADAT. Az érzelmeiddel pedig amúgy sem akarsz foglalkozni, hisz felnőtt vagy az nem szokás, egyébként sincs időd rá.
Minden megy tovább ahogy eddig. Ugyanazzal a megszokott reakcióiddal folytatod az egész napodat ahogy a reggel kezdődött. Kifogy a benzin, a buszsofőr az orrod előtt zárja be az ajtót, vagy egy barom beléd megy hátulról, így lekésed az értekezletet. Figyeled hogy jó vagy rossz kedve van-e a főnöknek, a kollégád megint lustul, vagy béna, jobb ha helyette gyorsan megcsinálod a feladatokat. Az ebéd a menzán ízetlen vagy odaégett, délután még a munkádban is elkövetsz egy baklövést amit totál kellemetlen helyrehozni. Napközben telefonálsz a családdal, mert váratlan helyzetek ütötték fel fejüket, az egész délutánt át kell szervezned. Közben a feleséged, vagy a férjed ingerülten beszél veled, mert neki sem jött össze a munkában valami, esetleg valaki felidegesítette, vagy a gyerekkel volt valami gond a suliban. Már hazaérni sem kíván egyetlen porcikád sem, hisz otthon következik az elvárásokkal és feszültségekkel teli második műszak. A hazafelé vezető úton a dugó és az elkerülő utak ki sem maradhatnának. Nem azért hogy ettől kiborulj, hanem azért hogy ráébredj, tulajdonképpen ez is csak azt a célt szolgálja, hogy minél később érj haza. Ki is volt az, aki az imént inkább még egy edzőterembe, egy plázába, vagy a barátokkal egy kocsmába futott volna, hogy a munka-otthon kimerítő kettőséből egy kicsit elmeneküljön? Persze haza kell menni, szereted a családodat, de a nap végére úgy tűnik minden körülmény, még a csillagok állása is azt szolgálja hogy minél később érj haza. Ezért persze otthon is bomba robban.
Az érzelmi intelligencia mélypontján
Mi hozza ezt létre? Miért történik minden áldott nap ugyanaz? Ismerős a fenti példák akár egyike is? Kicsit eltúloztam, felnagyítottam a problémákat. Talán nem minden nap ennyire kimerítő, de az alapvető ráhangolódásod a rossz érzéseidre, a feszültségeidre, a félelmeidre állandó. Csak az jár a fejedben éjszaki forgolódásaid közepette, hogy mit nem szeretnél hogy holnap megtörténjen, hogy tudnád elkerülni a totális katasztrófát. Így csak a gondokra koncentrálsz, az teljesen kitölti az elmédet, és amíg a figyelmed központjában a problémáid állnak tudatlanul meg is teremted magadnak azokat már jó előre. Ha ezzel nem vagy hajlandó foglalkozni az azt jelenti, hogy elfogadod az életedet olyannak amilyen, elfogadod hogy a külvilágban zajló események tehetetlen elszenvedője vagy. A valóság miatt vagyis a valóságodban továbbra is rosszul érzed magad.
Bár nem akarsz róla tudomást venni, de az érzelmeid rángatnak egész nap. Könnyebb az okokat a külvilágban megkeresni, és ráfogni valamire az aktuális állapotodat, mert akkor megvonhatod a vállad, széttárhatod a kezed. Te erről nem tehetsz. Ez az érzelmi intelligencia alacsony szintje, úgy is mondhatjuk: „mindig más a hibás-hozzáállás”.
A jelen pillanatban zajló történést valóban nem tudod megváltoztatni, de abba beletörődni hogy holnap is ugyanez lesz, az a saját önvalód elleni legnagyobb vétek. Márpedig ha a sok idegesítő apróság, elkeseredett pillanat, unalmas perc nap mint nap ismétlődik akkor ideje volna a fejedhez csapni, és megnézni mi a baj. Hol kezdődik ez az egész káosz? A külvilágban vagy bennem? Mit veszíthetsz ha ezt nem teszed? Valódi boldog, kiteljesedett önmagadat.
Elgondolkodtál már azon, hogy mi az ami örömet okozna? Ez valóban akkora kontrasztban van a külvilággal hogy már rágondolni sem mersz? Képzelgésnek, tündérmesének tűnik hogy a dolgok valóban úgy alakuljanak ahogy szeretnéd? Látod a szakadékot a vágyaid és a valóság között?
Az álom és valóság ellentétpárban ki is fejeződik, hogy az emberek élete nem olyan amiről álmodnak, nem olyan amilyennek szeretnék. Mintha az isteni állapotot az ember végleg elveszítette volna, már jó régen: a történelem hajnalán.
Helló Boldogság!
A legtöbben hangulatos otthonról, boldog családról, gyors és szép autóról, sok pénzről, sikerről, külföldi nyaralásokról, nyugodt, békés és bőséges életről vagy ezek valamilyen kombinációjáról álmodunk, és ezeket vagy csak részben, vagy csak bizonyos ideig vagyunk képesek megteremteni és megélni. A pillanatnyi öröm után már rohanunk is tovább, és keressük azt hogyan lehetne még jobb vagy még könnyebb. A tiszavirág-életű kielégülést még nagyobb hiányérzet követi, mert örömeinket és boldogságunkat a külső tényezőkben keressük. A külvilágot okoljuk a problémáinkért és a külsőségektől várjuk hogy teljes legyen az életünk. Pedig A MENNYORSZÁG VALÓJÁBAN BENNÜNK VAN.
Mégis hogyan lehetnél hát akkor boldog? Hogyan lehetne az álmaidból valóság? Nem kell hozzá más „csak” nyitott szív, egy kis csend és éber figyelem. Figyelj befelé, figyelj magadra! Szánj időt arra, hogy egyedül leülsz egy olyan padra ahol még nem ültél, vagy sétálsz egy olyan kertben ahol még nem jártál. Gondolkozz el az érzéseiden. Miért vagyok bánatos? Tényleg a kollégám idegesít? Valóban kiábrándultam a párkapcsolatomból? Mi van a felszín alatt? Még ezen is menj tovább, menj mélyebbre! Ha félsz az egyedülléttől az miért van? Van okod rá? Ha úgy érzed nincs időd semmire, akkor nézd meg mennyi értéktelen, felesleges dolognak szentelsz időt. Ha unalmasnak tartod az életedet arról ki tehet? Ki tudná hogy mitől lennél energikus újra? Tudod egyáltalán hogy mi az amivel szívesen foglalkoznál, vagy már a saját életedre is teljesen közömbös lettél? Láss tiszta szemmel, és soha ne keresd az indokokat a körülményeidben, vagy más emberekben, még a szüleidben sem. Soha de soha ne tedd felelőssé az érzelmeidért az előző élete(i)dben állítólagosan elszenvedett fájdalmakat, vagy az anyai méhben állítólagosan létező ikertestvéred elvesztését, ezekre egyrészt nincs is bizonyíték, másrészt ezek is pusztán a külső tényezőid. Fedezd fel az érzelmeidet, tudatosítsd őket, és vállald fel önmagad! Vállald a felelősséget azért ahogy érzed magad, ez az érzelmi intelligencia magas szintje, és itt kezdődik valódi önmagad megismerése!
