„Azt a vallást, amely a modern életben elképzelhető, minden egyénnek ki kell mentenie a maga számára az egyházból. Mindig meg van a lehetősége annak, hogy meghódoljunk a Nagy Szellem előtt a szertartások és az imádat légkörében, mint ahogy szó nélkül imádkozva térdelünk és elnézzük az ónkarikás ablakokat, bárhogyan vélekedünk is a teológiai dogmákról. Ebben az értelemben Isten imádása tisztán esztétikai élménnyé válik, saját élményünkké, amely valójában nagyon hasonlít ahhoz, amikor elnézzük a fák vagy dombok körvonalai mögött lenyugvó napot. Ez az esztétikai élmény igen közeli rokonságban lesz a költészettel.
Ami vallás megmaradt az életünkben, az a tisztelet erősen leegyszerűsödött érzése lesz az élet szépsége, nagysága és titokzatossága iránt, minden felelősségével egyetemben, de hiányozni fognak belőle azok a jó öreg, derűs bizonyosságok s azok a rárakodott rétegek, amelyeket a teológia halmozott a felszínére. Ebben az alakjában egyszerű a vallás és sok modern embert ki is elégít. A középkor szellemi teokráciája végképen visszahúzódóban van, – az egyéni halhatatlanságot illetően pedig, ami a vallás vonzerejének második legfőbb oka: manapság igen sok ember beéri annyival, hogyha meghal, hát meghal.
A halhatatlansággal való törődésünkben van valami patológikus. Hogy az ember kívánja a halhatatlanságot, ez még érthető, de a keresztény vallás hatása nélkül ez a kívánság sohasem kötötte volna le ily aránytalan mértékben a figyelmünket. Szép gondolat, nemes elképzelés helyett, amely valahol a fantázia és valóság közt lebeg a költészet birodalmában, halálosan komoly dologgá vált s a szerzetesek esetében a halálnak vagy az utána következő életnek gondolata tölti be ennek az életnek legnagyobb részét.”
Részlet Lin Yutang: A bölcs mosoly c. könyvéből
